A munkaidőtörvény
A munkaidőtörvény arra vonatkozóan tartalmaz szabályokat, hogy valamely munkavállaló naponta, hetente és évente mennyit dolgozhat. Foglalkozik az ügyeleti és készenléti idővel, a munkaközi szünethez és munkaközi pihenőidőhöz való joggal, valamint hogy mi számit éjszakai pihenésnek. A munkavállalónak például minden 24 órás időszak után legalább 11 egymást követő órán keresztül szabadnak kell lennie. Ennek napi pihenőidő a neve.
A munkaidőtörvény Svédországban elvben minden munkára vonatkozik. Vannak kivételek, amelyekről lejjebb olvashatsz. Fontos kivétel az, hogy a munkaidőtörvény 12. §-a, amely kimondja, hogy a munkaadó a munkavállalót legalább két héttel előre köteles tájékoztatni a munkaidő elosztásának megváltoztatásáról, kiküldetés esetén nem érvényes.
Egyes ágazatoknak speciális munkaidőik és saját rendelkezéseik vannak. Ez vonatkozik többek között a polgári repülés légiszemélyzetére, a közúti szállításra és a nemzetközi vasúti közlekedésre.
A munkaidőtörvényről a kollektív szerződéssel más megállapodás köthető. A kollektív szerződés ilyenkor pótolhatja a teljes törvényt vagy annak részeit.
A Svéd Munkakörnyezeti Hivatal ellenőrzi a törvény betartását
A Svéd Munkakörnyezeti Hivatal felügyel a munkaidőtörvényre, és kivételeket engedélyezhet a törvény egyes rendelkezései alól. Ha úgy találod, hogy munkaadód megszegi a munkaidőtörvény rendelkezéseit, közvetlenül a Svéd Munkakörnyezeti Hivatalhoz fordulhatsz.
Ha a munkaidőt kollektív szerződés szabályozza, a Svéd Munkakörnyezeti Hivatal nem gyakorol felügyeletet. Ilyen esetben a munkaadó és munkavállaló szervezetek maguk állapodnak meg arról, mely kivételek tehetőek.
Szabadság
Ha kiküldetésben vagy, a fizetett szabadságról szóló jogszabályok rád is vonatkoznak. Kiküldetésben lévő személy esetében egy kivétel van: ha valamely áru első ízben történő összeszereléséről van szó, és a munka kivitelezése nyolc napnál rövidebb idő alatt történik. Ha egy másik munkatárs ugyanazon munka elvégzésére korábban a legutóbbi évben kiküldetésben volt, ennek idejét be kell számítani a kiküldetési időbe.
A nyolc napos szabályban szereplő kivétel nem érvényes, ha a munka olyan építkezési tevékenységre vonatkozik, amelyben épületek kerülnek felállításra, karbantartásra, átépítésre vagy lebontásra. Ilyen esetben a fizetett szabadságról szóló rendelkezések a kiküldetés első napjától kezdve vonatkoznak rád.
Rövidebb munkavállalás
Ha legfeljebb három hónapon keresztül dolgozol Svédországban, lehetőség van a szabadságra jogosultság szerződéses úton történő elhagyására. Ilyen esetben ehelyett jogosult vagy a szabadág pénzbeni megváltására.
Szabadságmegváltás
Ha a fenti kivételek értelmében nem vagy jogosult fizetett szabadságra, vagy ha anélkül fejezed be munkádat munkaadódnál, hogy megkaptad volna a megkeresett szabadság idejére járó fizetést, jogosult vagy arra, hogy a szabadság után járó elmaradt fizetés helyett külön fizetésben (ún. szabadságmegváltásban) részesülj.
A szabadságról szóló törvényt itt olvashatod
Ha mint kiküldetésben lévő személy nem részesülsz azokban a munka- és foglalkoztatási feltételekben, amelyekre a törvény értelmében jogosult vagy, svéd bírósághoz fordulhatsz.

